Megosztás

Magyar történelmi és kulturális kincsek nyomában Szlovéniában és Horvátországban Domoszlói III. András Általános Iskola és tagintézményei (Kisnánai Szent Imre Tagintézmény és a Markazi Várvölgye Tagintézmény) _HAT-KP-1-2024/1-000387

2025.június 12-én a csapat  Horvátország fővárosa,  Zágráb felé vette az irányt. Az egész napos városnézés a MÁV egykori főépítésze, Paffl Ferenc által tervezett központi vasútállomástól indult. Tomiszlav király lovasszobra mellett elhaladva megtekintették a magyar pavilont, majd a parkban Zrínyi Miklós és Jurisics Miklós Kőszeg védőjének mellszobrát. A következő helyszín a Liszt Ferenc Intézet volt, melynek fő feladata a magyarság népszerűsítése a szomszédos országokban. Meglátogatták a Káptalandombon emelt székesegyházat, benne a Szent István kápolnával, ahol Szent László koronázási palástját is megtekintették. Itt nyugszik Erdődy Tamás, valamintaz 1919-es újra temetésük óta Frangepán Ferenc és Zrínyi Péter is. A káptalandombi városrészből átsétáltak a Felsővárosba (Gradac), ahol  a Jellasics-terén sétáltak. A Szent Márk-terén megnézték  a Szent Márk templomot, rajta Horvátország és Zágráb címerével. A nap végeztével az új szállásra vették az irányt. Fiume melletti szállásukról már látták az Adria tengert. Este nem maradhatott el a közös strandolás sem.