A Hatvani Tankerületi Központ 2024-NAP-01-03921 azonosító számú pályázatának köszönhetően az intézmény Napközi Erzsébet-tábort szervezett – Nyári kalandok Domoszlón 1 címmel. 2024. június 24-28. időszakban 52 tanuló és 5 kísérő pedagógus részvételével zajlott a tábor. A táborban 1-4. osztályig vettek részt a gyerekek, ahol különböző csoportos feladatok során jobban megismerhették egymást, megtanultak együttműködni, csapatban játszani. Az iskola udvarán labdajátékokat játszottak a gyerekek, majd a különböző sporteszközöket is használatba vettek (kézilabda, floorball, pingpong, pöttyös labda, ejtőernyő, phlat disc). Közösen tanultak angol dalt, hangcsövekkel kísérték, így egy kisebb zenekart is alkottak. A gyerekek behozhatták kedvenc könyvüket, és plakátot készítettek, melyek népszerűsítik az olvasást. Túráztak a domoszlói tóhoz, ahol tájképet rajzoltak és megismerték a növény-állatvilágot. Egerszalókon a barlanglakásokhoz kirándultak, ahol kézműves foglalkozásokon vettek részt a Sáfránykertben, papírt merítettek, nemezvirágot készítettek, gyertyát mártottak. Gyógynövényeket is kerestek és szörpöt is kóstoltak, megfigyelve melyik növényből mit lehet készíteni. Krinszki Andrea táncfoglalkozást tartott, ahol egy nyári koreográfiát is elsajátítottak a gyerekek, majd jelmezeket terveztek. A Kisnánai várnál megtekintették kulturális örökségeinket, megismerkedtek a helyi népszokásokkal, megtekintették a tájházat, felfedezték a várat játékos formában. A nagy melegben jól esett a hűtött gyümölcs, a jégkrém. Pizzapartit is meg tudtunk valósítani a táborozók nagy örömére.