Megosztás

2024. 05. 29-én iskolánk 5. osztályos tanulói ismét Mátrafüreden jártak,  és a Hanák Kolos Kollégium tanárai és diákjai által szervezett programon vettek részt. Az első helyszín a kollégium udvara volt, ahol egy erdei vörös hangyabolyt tekintettek meg. Egy 9. évfolyamos diák, Gergő beszélt  a hangyák életéről, viselkedéséről, hasznáról. Ezután feltúráztak a Kozmáry kilátóba, ahonnan belátták a környező vidéket,  és a csodálatos panorámában gyönyörködtek. A túra
folytatódott az íjászat helyszínére, az erdő mélyére. Egy domboldalon az erdei állatok makettjei várták őket, és arra, hogy nyilaikkal eltalálják őket. Két órán keresztül gyakorolták a nyilazást, amit nagyon élvezett minden kis diák. Az íjászat után, a visszafelé úton túra közben gombákra is leltünk. A délutánt fagyizással és játszóterezéssel zárták.