Megosztás

2025. únius 23-án a Gyulai István Atlétikai Stadionban rendezték meg a II. korcsoport atlétika többpróba versenyét, ahol a diákok különféle versenyszámokban mérhették össze gyorsaságukat, ügyességüket és állóképességüket. A megmérettetésen Tóth Dénes is részt vett, és remek formában versenyezve 341 pontot ért el, amivel a 23 fős mezőnyből bejutott az országos döntőbe, amelyet Debrecenben rendeztek meg.

A debreceni fordulóban három versenyszám – kislabdahajítás, távolugrás és 60 méteres síkfutás – szerepelt a programban. Dénes mindhárom számban kiválóan teljesített, és összesített eredménye az országos mezőnyben az előkelő 8. helyet érte el. (a mezőny legnagyobb kialabda dobásását Dénes hajította 38,8.

Tóth Dénes a verseny során legjobb tudását nyújtotta, és kimagasló teljesítményével méltán vívta ki a szakmai elismerést és iskolája büszkeségét.